Mit jelent a greenwashing, vagyis a zöldrefestés?
A környezettudatosság egyre inkább előtérbe kerül, ezzel együtt pedig a környezetszennyező vállalatokra, cégekre erre nagyobb nyomás nehezedik.
Muszáj lépéseket tenniük annak érdekében, hogy megtartsák vásárlóikat, ügyfeleiket, ezért termékeiket, szolgáltatásaikat ökotudatosabbá kell tenniük.
Ez az átállás persze magas költségekkel járna, és a profitorientált kapzsi cégeknek eszük ágában sincs ezt megtenni.
De mit is értünk greenwashing,magyarul zöldrefestés alatt?
Ez a kifejezés az angol whitewashingból, azaz meszelésből ered.
Lényege, hogy a cégek “átfestik” magukat, ezzel hamis üzeneteket közvetítenek a fogyasztóik fele.
Környezettudatosnak tüntetik fel magukat, ügyes marketing stratégiákkal, félrevezető reklámokkal, álzöld tevékenységekkel.
Ilyen Jay Westerveld környzetvédő (ő vezette be a greenwashing elnevezést a köztudatba) példája, aki egy utazása során szembesült azzal, hogy egy szálloda azért vallja magát környezettudatosnak, mert felajánlja vendégeinek, hogy többször használhatják ugyanazt a törölközőt.
Vagyis ezek a cégek a népszerűség és a profit érdekében úgy tesznek mintha törődnének a környzezettel, fontos lenne számukra a környezetvédelem.
A zöldrefestés eszközeinek széles a palettája, a vállalatok marketingstratégiája a legegyszerűbb szavak és a vizualitás szintjén hatnak az emberek tudatalattijára.
Sokszor találkozhatsz ilyen egyszerű, ma divatos környezetbarát szavakkal, mint: zerowaste, öko, organikus, bio, újrahasznosítható stb…
A marketing mellet sokszor találkozhatunk manipulált kutatási eredményekkel.
A multik sokszor saját kutatócsoportokat pénzel, akiket megbízott a kutatással, így azok befolyásolt, nem objektív eredményeket publikálnak.
Ezeknek a fals eredményeknek köszönhetjük, az olyan nézetek elterjedését, mint: az édesítőszer egészséges, vagy nincs is klímaváltozás.
Vannak vállalatok, akik ennél sokkal tovább mennek.
Civil szervezeteket alapítanak, azzal a céllal, hogy megpróbálják aláásni a környezetvédők tevékenységeit, és az ipar érdekei mellett kampányolnak. Megpróbálják a környezeti problémákat kisebbíteni, mindezt úgy beállítva, mintha a többség így gondolná.
Ha ez nem lenne elég, sajnos van példa arra is, hogy egy környezetszennyező anyagokat gyártó cég, elkezd pénzelni környezetvédő szervezeteket, tevékenységeket, ami például a folyók megtisztítását tűzte ki célul, ám esze ágában sincs átalakítani a cégét, sőt a háttérben olyan lépéseket tesz, ami meggátolja a rendszer megváltoztatását.
És, hogy mit tehetünk mi tudatos vásárlóként annak érdekében, hogy jól döntsünk?
Mindenképp tájékozódjunk, ne legyen elég egy pozitív szó csomagoláson!
Ha valamiben nem vagy biztos, az interneten egyszerűen kereshetsz bizonyítékot arra, hogy az adott vállalat valóban környezettudatos tevékenységet folytat, vagy sem.
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!