Mi is az az Európai Hulladék csökkentési Hét?
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét elnevezésű kampány minden évben a hulladékmegelőzés más-más aspektusára összpontosít. A 2021. november 20-28. között megrendezésre kerülő idei tematikus hét kiemelt témája a „körkörös közösségek”.
A fenntartható jövő érdekében 2009-ben indított kezdeményezés célja, hogy a résztvevő országok lelkes önkéntesei egy teljes héten keresztül saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a keletkező mennyiség csökkentésére, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára. A főszervező EWWR – European Week for Waste Reduction – a hulladékok problémakörén keresztül szándékozik bemutatni a fenntartható fogyasztás és a körforgásos gazdaság jelentőségét.
Európa legnagyobb hulladékmegelőzési kampánya hazánkban is egyre népszerűbb.
A tavalyi évben 10.695 akciót valósítottak meg Európa-szerte a programhoz csatlakozó önkéntesek. Magyarországon 2012 óta szervezik meg az eseményt. A kampány 2021. évi magyarországi koordinátora az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával az ÉMI Nonprofit Kft.
Egy tisztább jövőért – nem csak egy hétig!
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét missziója, hogy megszólítsa az embereket, és rávilágítson a hulladékcsökkentés jelentőségére, illetve a hulladékgazdálkodás három kulcsfontosságú elemére: a megelőzésre, az újrahasználatra, valamint az újrafeldoldozásra.
A kampány kidomborítja az erőforrásokkal való takarékosság és a tudatos fogyasztói magatartás jelentőségét, melyekkel csökkenthető a keletkező hulladék mennyisége, és növelhető az anyagok élettartama.
Az idei „körkörös közösségek” tematika a hulladéktermelés kapcsán a kis helyi közösségek körforgásos gazdaságra való áttérésben játszott szerepét kívánja hangsúlyozni a fenntartható fogyasztási és termelési minták felé való átmenetben. Az esemény szervezői a kezdeményezéssel ösztönözni kívánják a lakosságot, hogy az élhetőbb, tisztább környezet és a környezetkímélőbb életmód érdekében tudatosan figyeljenek a mindennapi fogyasztási szokásaikra.
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét remek lehetőség közigazgatási és önkormányzati intézmények, civil szervezetek, oktatás-nevelési intézmények, magánszemélyek és vállalatok számára, hogy hulladékképződést megelőző, újító ötleteiket megvalósítva törekedjenek egy tisztább jövő megteremtésére ̶ nemcsak a témahéten, hanem akár hosszútávon is.
Az akcióhoz csatlakozók saját, helyi lehetőségeiket, körülményeiket felmérve valósítják meg és teszik közkinccsé ötleteiket, annak érdekében, hogy azokat mások is megismerjék, és példaként szolgálhassanak a társadalom minél szélesebb köreiben.
Csatlakozz Te is és mutass példát!
Cselekedj ma egy tisztább és fenntarthatóbb jövőért, az élhetőbb környezetért!
Minden évben jelentkezhetsz akciófejlesztőként, ha:
…szeretnél egy a hulladékcsökkentésről, újrahasználatról vagy újrahasznosításról szóló figyelemfelkeltő akciót szervezni.
Az akciófejlesztők missziója a témahét alatt, hogy minél több embert mozgósítsanak az általuk szervezett, élhetőbb és fenntartható jövőt szolgáló akciókkal. Akciófejlesztők az alábbi kategóriák valamelyikébe tartozhatnak:
- közigazgatási és önkormányzati szervezet
- egyesület, civil szervezet
- gazdálkodó, ipari szervezet
- oktatás-nevelési intézmény
- magánszemély
Akció ötletláda
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét idei kiemelt tárgyköre mellett természetesen minden olyan témával lehet regisztrálni, amelyek a hulladék keletkezésének csökkentésére, a termékek újrahasznosítására irányítják rá a figyelmet, illetve a korábbi évek már megvalósult tematikáira is lehet benyújtani friss ötleteket a regisztráció során.
Az akciótervezés során fontos szem előtt tartani a „3R” elméletet, vagyis: a hulladékot csökkenteni, újrahasználni vagy újrahasznosítani kell.
2021 fókusza: Körkörös közösségek – szlogen
Korábbi évek témái:
2020: Láthatatlan hulladék
2019: Nyisd ki a szemedet és csökkentsd a szemetet!
2018: Méregtelenítsünk!
2017: Újra-használat & Javítás: Adj új életet tárgyaidnak!
2016: Csomagolási hulladékcsökkentés
2015: Dematerializáció: Hozz ki többet kevesebből!
2014: Ételhulladék csökkentés
2013: Újra-használat